Egy hét maradt a kgfb-díjak befizetésére
2020. február 22., szombat
Alig egy hét maradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjának befizetésére - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
 
A FBAMSZ közleményében ismerteti: annak az 1,1 millió gépjármű-tulajdonosnak - köztük több mint 700 ezer személyautó üzembentartójának -, akiknek a kgfb szerződése továbbra is január elsejei évfordulós, az idén két nappal korábban, legkésőbb február 28-ig kell rendeznie esedékes díjrészletét.
 
Az idei szökőévben
a 60 napos díjfizetési haladék nem március 1-jén, hanem február 29-én jár le,
mivel azonban mindkét nap hétvégére esik, a befizetésnek mindenképpen a február 28-i, pénteki zárásig kell teljesülnie. A díjat késedelmesen fizetők nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést, ennek számon tartása a szabályozás értelmében egyértelműen az ő felelősségük - mutat rá a szervezet.
 
A beérkezés ideje számít
A szigorú határidő az összeg biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik - figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke, aki azt ajánlja, csekkes és bankkártyás fizetés esetén - utóbbi átfutási ideje szintén több nap is lehet - legkésőbb szerdáig fizessék be a díjat. A banki átutalást célszerű péntek délig elindítani, azután már csak a biztosítónál történő személyes befizetés megfelelő opció, bár utóbbi esetben probléma lehet a pénteki rövidített nyitva tartás - teszi hozzá.
 
Ha a befizetés nem érkezik meg időben a biztosítóhoz, a határidőt követő napon törölnie kell a szerződést, a késedelmes autósnak pedig számos szankcióval kell számolnia. Így például a díjjal nem fedezett időtartamra - ebben az esetben több mint két hónapra - fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amelynek mértéke idén személyautóknál - teljesítménytől függően - naponta 510-1140 forint, teherautóknál pedig elérheti a napi 3940 forintot.
 
Újra kell kötni
Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra. Ha pedig az autós a fedezetlenség időszakában kárt okoz, nem számíthat a biztosító térítésére, pedig a kártérítés egy személyi sérülés esetén akár több tízmillió forint is lehet - mutat rá a FBAMSZ.
 
Bonus-malus
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) felhívja a figyelmet, hogy akinek még nem rendeződött a bonus-malus fokozata, (1090 ilyen magánszemély autós szerződés van) annak a következő napokban érdemes felvennie a kapcsolatot biztosítójával. A szövetség figyelmeztet arra is, hogy az még nem mentesít a biztosítási kötelezettség alól, ha egy jármű hosszabb ideig nincs használatban, ezért ha valaki hosszabb ideig nem használja járművét, érdemes a közlekedési hatóságnál ideiglenesen kivonatnia a forgalomból.
 
Ötmillió jármű
A Mabisz adatai szerint a hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, kgfb-vel rendelkező gépjárműállomány már jóval túllépte az ötmilliót (túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi). Ezek közül már csak nagyjából minden ötödik (22,89 százalék) autós kgfb-szerződésének évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány, közel 726 ezer jármű szerződése fordult az év végén.
 
Tavaly év végével 141 836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt. A társaságok ezen belül - az értékesített gépjárművekkel együtt - 64 ezer magánszemély által üzemben tartott személyautó szerződését törölték év végével (tavalyelőtt 68 ezerét).
 
A Mabisz szerint az év végén biztosítót váltók autóinak jellemzően magasabb az életkora, valamint magasabb a bónusz fokozata (mintegy háromnegyedük B10 besorolású), mint az éves átlag. Kgfb-díjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

Forrás: origo.hu


Call Center: 06 1 585 8888
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2020.04.28
PoweredBy: SK Trend Kft